A PM és női betegség

A PM és női betegség mögött megbúvó lelki áramlat érdekel. E folyamat mögött rengeteg, éveken át hordozott lelki fájdalom bújik meg, ami a régmúltba nyúlik vissza és a jelenben is tart a hatása. Ezért is nem szabad, az okokat csak anyagi szinten, labor értékek elemzésével keresni, a megoldást táplálékkiegészítők, hormon gyógyszerek ajánlásában megtalálni.

A pajzsmirigy a szerető védelem, ellenőrzés, irányítás, szabályozás szerve. A nők egészségének alapja, hogy érezhessék, szerető biztonságban élnek. Attól függően, hogy milyen hormon típus, milyen temperamentum irányítja lelkét annak a nőnek, aki, talán kislány korától a tudatalatti szintre süllyedt traumák hatása alatt él.

A hormonok nem előidézők „csak” szállítók. A labor vér hormon szintje „csak” mutatja a test és lélek válaszát életeseményeire, női minőség megélésére.

Ha az életet 7 éves szakaszokban figyeljük meg, azt látjuk, hogy 

az első 7 évben, az élethelyzeti kiszolgáltatottságot,szüleiért rajongó, felnőttekre felnéző korszakot éli gyermekként. A második 7 éves ciklusban, 7 -14 éves korszakban, egészségesen távolodnia kell szüleitől, hogy nemi érés idejére önállóbb lélekkel tekintsen a másik nem szemébe.A leválás konfliktusokkal jár a család,tanárok, hétköznapok ismerőseivel. Ha ilyenkor nem kapja meg a szerető testi védelmet és lelki szeretetpajzsot, akkor ez a meg nem értettség, kiszolgáltatottság, elhagyatottság lenyomata ként nehezedik a lelkének emlékezetre. 

Bár hányszor hasonló helyzetet él meg felnőttként, munkahelyen, családi és közösségi kapcsolataiban, a fel nem dolgozott emlékérzetek fogják irányítani reakcióit.  Ha 7 és 14 éves kor tájékán nem érzi a biztonságos családi burkot,ha nem mondhatja ki, nem fejezheti ki érzéseit, igényei közönyre találnak, mert valamelyik vagy mindkét szülő nem óvja és védi élő szeretetpajzsként, a felnőttkorban,42 év körül, a szeretetlenség mintegy időzített biológiai bomba elindul lélekromboló útjára…életet adva társbetegségeknek. Újból a szeretetért esengő, elismerés után sóvárgó, kiszolgáltatott lélekké válva.

 

Tanácsadásaim alkalmával, gyakran hallgatom megrendülve a felnőtt női lelkekben megbúvó kislányt, akinek szíve-lelke soha meg nem ismert kincsként áhítozott a figyelemért, megismerésért. Szeretetszerű gesztusokat a családban, cseperedő lányként is felnőtt módra nyújtott házimunkáért , kiszolgálásért, kaphatott, amihez társult az iskolai bizonyítvány vagy sportteljesítmény, mint értékmérő eszköz! Egész életében próbál többet adni, túlteljesíteni, mert értéktelennek tartja szerethetetlennek magát. Hormontípusától függően extrém munkahelyi teljesítményben szex-és szerelmi alárendeltségben, családon belüli önfeláldozásban él. Vajon ilyen lélek irányította testben mennyire egészséges az élet és milyen példát sugall a lányainak, és rajtuk keresztül a további generációknak ?

Mi a teendője annak a nőnek aki születése óta megszokva a lelki nélkülözést rosszul értelmezett alkalmazkodással, szenvedve él, önként alárendelve vágyait, soha meg nem kapott családi burokra vágyva?Ha benne marad a teremtődött helyzetben nincs az a csodapirula, ami meggyógyítaná a magasabb én vezérelte gyógyító betegség folyamatot. Azt tapasztalom, hogy a gyermekkorban vagy a családban alárendeltté váló nők csak akkor gyógyulnak, a PM-et támogató hormon és alternatív terápia mellett, ha a helyzetükből kilépnek. Tudatosul bennük a tudatalatti barlangjába süllyedt irányító emlék egy elfogadó szerető, külső segítséggel.Sikerül az emlékkép hatására rálátni, és érzelmileg távolodni tőle. Majd a jelenlegi élethelyben először még félve, majd erősödve odaállni a betegséget okozó, eddig megoldatlan helyzethez és másképp reagálni, mint ahogy eddig. Oda lépdelni a tudat mélyén működő, felébresztett, mérges sárkánykígyóhoz és figyelni, ahogy tekeredik felénk. Majd tiszta tudattal, lélekjelenléttel a halálos marást jelentő pillanat előtt megfogni, tartani és az életünket jelentő mérget látni megsemmisülni. Tapasztalni, hogyan kell átalakítani, kezelni a gyermekkorból itt ragadt sárkány erejét.

Hiszek a változásban, a gyógyulásban, a testet, beteg állapotában átmenetileg tápláló, segítő és gyógyító szerekben. Hiszek a lélek és szellem változásában hordozott gyógyító erőben. 

Ezek is érdekesek lehetnek…

Leánykáknak

Ez az írás arról a tizenéves lánykáról szól, aki most indul a nővé válás útján. Bár kinyílt az első piros virága és egyre gyakrabban szenved alhasi fájdalomtól, görcstől és mintha férfiasan szőrösödne, fontos tudni, hogy a petesejt külső burka tesztoszteront, férfi...

A tesztoszteron

​ A férfiak testi erejének lelki stabilitásának szilárd alapja a hormonrendszer. A tesztoszteron hormon, a férfias erő minősége, a tetterős, kezdeményező aktivitás. A felépítő erő, testben és a világban egyaránt. Mély hang, rövid, lényegre törő beszéd. Rendszeres...

Vörös hold

​ Egyes "primitív" népeknél létezik egy piros színű sátor, ahova havi vérzés idején beköltözik a Nő, hogy a nehéz időszakban pihenjen. Idős, bölcs asszonyok teát, ételt főznek és kiszolgálják őket. A családi sátorban pedig egy segítő női családtag vagy idős törzsi...